Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Petőfi TOP 50 extra – első rész

Címkék: Petőfi TOP50 magyar album, extra, 1. adás

Az elmúlt 50 év általunk legjobbnak tartott ötven magyar könnyűzenei albumát már bemutattuk az elmúlt hetekben, azonban sok nagyon jó lemez született még ebben az időszakban, ami nem fért bele a listába, mégis fontos róluk beszélni. Éppen ezért az elkövetkező két hétben újabb korongokkal érkezünk!  

Nagy István Steve és Babucs Kriszta a stúdióban


„A Petőfi TOP 50 sok izgalmas élménnyel gazdagított. Elsősorban nagy élmény volt sok olyan előadóval, zenésszel találkozni, akiknek zenéit gyerekkoromban a szüleim sokat hallgatták. Ahogy összeállt a kép az elmúlt ötven év könnyűzenei piacának mozgatóiról, egyre átláthatóbb lett a három T, vagyis, a Támogatott, Tűrt, és Tiltott rendszere”
– mondja Babucs Kriszta, a sorozat háziasszonya. „Érdekes volt, hogy a mostani nagyon zenészeink szinte mindegyike említette az Illést, mint meghatározó zenekart, az elmúlt 25 évből pedig a Kispált. Éppen ezért volt klassz Lovasi Andrással beszélgetni a stúdióban, hogy ő vajon érzi-e ezt a hatást a mai könnyűzenei utánpótlásban, de nagy kihívás volt egy stúdióba beültetni a Suhancos két tagját, Szabó Balázst és FankaDelit, akik nem éppen a legnagyobb barátságban hagyták abba a közös zenélést, mégis hajlandóak voltak a Petőfi TOP 50 kedvéért félretenni a régi sérelmeket...”

Bővített kiadásunk e heti fordulójába öt különböző stílusú, de jól ismert lemezbe hallgatunk bele: Charlie első, bluesos-jazzes szólólemezébe, amely egy hosszabb, negyedszázados pálya után tette országosan ismertté Horváth Károly nevét, Kardos-Horváth János alterzenekara, a Kaukázus népszerűségét megalapozó 2008-as albumába, valamint a nyolcvanas évek kultuszzenekara, a Pajor Tamás vezette Neurotic egyetlen hivatalos kiadványába, egy dokumentumfilm soundtrackjébe.

Szintén e héten tárgyaljuk a hatvanas évek harmadik számú beatzenekara, a Metro bemutatkozó albumát, valamint az új évezredből a PASO, vagyis Pannonia AllStars Ska Orchestra főművét, amelyen Harcsa Veronika és Kiss Erzsi is közreműködött.

Mert, ahogy a korábbi tíz hétben, úgy a vasárnap este tárgyalt albumokat ezúttal is végighallgatjuk hét közben esténként a Kultúrfitneszben!




Petőfi TOP 50 magyar album - extra, 1. adás: 


Charlie – Charlie (1994)

Kaukázus – Szalai Éva (2008)

Neurotic – Rocktérítő (1988)

Metro – Metro (1969)

PASO – The Return Of The Pannonians (2007)



Hozzászólnál? Itt lehet!

Petőfi TOP 50: Az ősrobbanás

Címkék: Petőfi TOP50 magyar album, 1. adás, podcast

Hangos találkozásokról, gőgicsélő friss műfajokról és zajos szakításokról szólt a Petőfi TOP 50 magyar album első, vasárnap esti adása, amelyben Babucs Kriszta és vendége, Nagy István Steve zenei újságíró különös együttállásokra mutatott rá a magyar könnyűzene viharos egén!

Mi sül ki ott, ahol csillagok találkoznak? Ha a korszak meghatározó énekesnőjéről és csúcsformában alkotó zenekaráról, Kovács Katiról és az LGT-ről beszélünk, akkor valami olyan robbanásszerű siker, amitől máig hangosan énekelünk. A rock and roll supergroup Hungária esetében viszont inkább szétrobbanásnak lehetünk tanúi, amely az önálló frontemberként is bizonyítani akaró Szikora Robit egészen a Szaharáig repíti az R-Go első albumával, a Hungária maradékát maga köré gyűjtő Dollyt pedig vakáció-ó-óra küldi az olasz riviérára…


Legalább ilyen izgalmas pillanat, amikor Kalapács Józsi érkezésével Pokolgép lesz a Gépből, és első nagymezükkel megalapozzák a magyar heavy metált, arról nem is beszélve, amikor ötévnyi bólogatás után lemezszerződéshez jut végre az Animal Cannibals, és ezzel betolják a köztudatba a magyar hip-hop biciklit!



A magyar könnyűzene kis ősrobbanásainak tűnnek ezek a pillanatok távolról, de közelről minden sokkal érdekesebb… Gyertek hát közelebb: Nagy István Steve értő kalauzolásával Babucs Kriszta mutatta be vasárnap este a Petőfi TOP 50 magyar album válogatás első öt albumát – az adást rövidített változatban közreadjuk most a blogban is!


Petőfi TOP 50 magyar album – 1. adás:


Kovács Kati – Kovács Kati és az LGT (1974)

R-Go – R-Go (1983)

Animal Cannibals – Fehéren fekete, feketén fehér (1995)

Pokolgép – Totális Metál (1986)

Dolly Roll – Vakáció-ó-ó (1983)



Hozzászólnál? Itt lehet!

Közösség

Kapcsolat

Honlap: petofiradio.hu

E-mail: nagyonzene@mtva.hu


Közösség: Facebook, Youtube, Instagram