Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Petőfi TOP 50: Hét fő (Hétfő)

Címkék: Petőfi TOP50 magyar album, Bergendy Együttes

BERGENDY EGYÜTTES – HÉT FŐ (HÉTFŐ) (Hungaroton Pepita, 1973)Az 50-es évek végén alakult Bergendy Együttesbe 1970-ben szállt be Demjén Ferenc énekelni és basszusgitározni, a zenekar szekere pedig pillanatok alatt beindult. Már az első, még cím nélküli album is kellően nívósra sikeredett, a részben a taglétszámra vonatkozó folytatás, a Hét fő (Hétfő) viszont már igazi remekműnek nevezhető.


Ez volt az első olyan magyar stúdiólemez, ami dupla albumként jelent meg (több mint másfél órás a játékideje), és ez tekinthető az első hazai konceptalbumnak is. Pontosan 24 dalt tartalmaz, és mindegyik a nap egy-egy óráját énekli meg. Amit hallunk, azt a legtöbben soul-rocknak szokták nevezni, de kapunk kőkemény rockandrollt, hard rockot, progrockot és klasszikus balladát is. A dupla mű leghíresebb dala az Iskolatáska, ami témáját tekintve örökké aktuális fog maradni.


Az 1973-as albumot Bergendy István alapító-zenekarvezető és állandó zenei szakértőnk, Nagy István Steve társaságában Babucs Kriszta mutatja be október 23-án, 21 órától a Kultúrfitneszben!


Közösség

Kapcsolat

Honlap: petofiradio.hu

E-mail: nagyonzene@mtva.hu


Közösség: Facebook, Youtube, Instagram