Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Petőfi TOP 50: Loksi

Címkék: Petőfi TOP50 magyar album, LGT

LOCOMOTIV GT – LOKSI (MHV Pepita, 1980)

Mindegyik nagy zenekarnak megvan a maga főműve - az LGT esetében ez az 1980-as Loksi album, amit egyesek a Pink Floyd The Walljához szoktak hasonlítani, mert nem sokkal később jelent meg, szintén dupla mű, és hasonlóan epikus a hangvétele. Ezen az albumon (mely az LGT hetedik sorlemeze) kovácsolódott végképp össze a legklasszikusabbnak nevezhető, és lényegében máig érvényes Presser-Somló-Karácsony-Solti felállás, és nagyon fontos még megemlíteni Sztevanovity Dusán dalszövegírói teljesítményét is.

Egy négy különböző részre (Álom - Élet - Játék - IV. Oldal) osztott, 76 perces konceptalbummal van dolgunk, mely az elejétől a végéig egyenértékű dalokat tartalmaz, ugyanazon a magas színvonalon, talán egyetlenegy, a többinél híresebb felvétellel, ez pedig nem más, mint az Embertelen dal című sláger. A Loksi ezután még két lemezt jelentetett meg, majd feloszlott, de a rendszerváltás utáni időszak bebizonyította, hogy Magyarországon nem létezik a feloszlott zenekar fogalma, így időnként Presserék is összeállnak egy-egy koncert, vagy akár lemez erejéig.



Az 1980-as albumot Karácsony János, illetve Nagy István Steve zenei szakértőnk társaságában Babucs Kriszta mutatja be november 28-án, 21 órától a Kultúrfitneszben!


Petőfi TOP 50: Kovács Kati és az LGT

Címkék: Kovács Kati, LGT, Petőfi TOP50 magyar album

KOVÁCS KATI ÉS AZ LGT (Hungaroton Pepita, 1974)

Kovács Kati az ország egyik legismertebb énekesnője. 1965-ben megnyerte hazánk akkori egyetlen tehetségkutató versenyét, a Ki mit tud?-ot. Kipróbálta magát színésznőként és tévés műsorvezetőként is, igazán maradandót azonban dalaival alkotott. Kiváló hangi adottságaival lassan 70 évesen sem ismer lehetetlent!

Az 1974-ben megjelent Kovács Kati és az LGT című lemeze amolyan kollaboratív album - egy csúcsformában alkotó zenekar és egy, a saját hangját végre megtaláló énekesnő koprodukciója. Noha Kovács Kati a Ki mit tud? után az 1965-ös, első Táncdalfesztivált is megnyerte, és kora egyik meghatározó hangjának számított, az őt megillető sikert csak ezzel, az LGT-vel közös albummal érte el. Ez az egyik legismertebb albuma, amit gyakran Rock and roller címmel is szokták emlegetni. Mind a tíz dal telitalálat, és valószínűleg senkinek nem lenne szíve rászólni az énekesnőre, csak mert túl hangosan énekel!


Az albumot a Kultúrfitnesz szeptember 29-i adásában, 21 órától hallgathatjátok végig!


Közösség

Kapcsolat

Honlap: petofiradio.hu

E-mail: nagyonzene@mtva.hu


Közösség: Facebook, Youtube, Instagram