Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sziget 2014 - ötödik nap

Címkék: Sziget 2014, napló

Már délben érezhető volt a fesztivál végének közeledte, a belvárosban is lehetett látni bőröndöket és csomagokat hurcoló fiatalokat csuklójukon Sziget-karszalaggal. De persze a tegnapi estére még mindenki összejött egy utolsó közös bulizásra, hiszen fellépett többek közt Calvin Harris és tűzijátéka, a The Kooks, az idén hét év után visszatérő Outkast vagy az ugyan csak hosszú idő után az idei évben új albummal jelentkező La Roux is.

Sziget 2014 - negyedik nap

Címkék: Sziget 2014, napló

A sártenger már majdnem megszilárdult, a tegnapi napra kilátogató Korn-fanatikusok zöme hazafelé vette az irányt, kezdődhetett az idei Sziget hétvégi programsorozata, ismét jobbnál jobb fellépőkkel. Eljött természetesen a Prodigy (nélkülük nem is tartják meg a fesztivált), de felléptek tehetséges feltörekvő előadók is, mint például a Wild Beasts, Jagwar Ma vagy a teltházas A38 sátorban koncertező Crystal Fighters. A magyar szigetelők az esti Prodigy-show mellett még a londoni Bombay Bicycle Club délutáni fellépésén voltak jelen nagyobb számmal az egyébként elég laza szombati koncertkínálatból.

Sziget 2014 - harmadik nap

Címkék: Sziget 2014, napló

A legtöbb ember szerint a szerdai és a csütörtöki nap volt a leghúzósabb az idei Szigeten, a tegnap esti programon többek szerint azért voltak mégis viszonylag sokan, mert nyakunkon a hétvége. A line-up tehát nem volt annyira húzós mint az előző napokon, így végre én is egy kicsit körül tudtam nézni a fesztiválon: kiderítettem például milyen előnyökkel járhat, hogy magyar állampolgárként az anyanyelvemen tudok kommunikálni a kint lévő dolgozókkal, akik legtöbbször örömmel vették, hogy végre valakivel ők is szabadon beszélgethetnek. Természetesen a zene a tegnapi napon sem maradhatott ki ottlétem során, élőben elcsíptem a pénteki fellépők közül a Palma Violets-t, a Manic Street Preachers-t, Kelis-t, a Klaxons-t, sőt még egy Kispál-feldolgozásokat játszó tribute-bandát is.

Sziget 2014 - második nap

Címkék: Sziget 2014, napló

Az előrejelzések szerint viszontagságos időjárás ellenére is teltházas lett a Sziget második napja, miután a 45 ezer eladott bérlet mellett a 25 ezer napijegyet is elvitték. Legtöbben Macklemore & Ryan Lewis fellépésére voltak kíváncsiak, de hatalmas tömegeket vonzott a koraeste koncertező Bastille is. Én az említett két előadó mellett még Lily Allen show-jára látogattam el a tegnapi nap folyamán, és nem döntöttem rosszul: három különleges egyéniséget ismertem meg a három koncerten, akik a sztárság ellenére is kiválóan tudtak közvetlen kapcsolatot kialakítani rajongóikkal.

Sziget 2014 - első nap

Címkék: Sziget 2014, napló

Mindenekelőtt le kell szögeznem valamit: ennek a fesztiválnak kiváló közönsége van. A tegnapi nap folyamán öt profi előadó koncertjére jutottam el és mindegyik alkalommal érezhetően jelen volt a lelkes publikum, amin a színpadon állók is nem egyszer meglepődtek. Talán másra számítottak? Nem gondolták, hogy ilyen messze a zenei fesztiválokban élen járó Egyesült Királyságtól is lehet az ottaniakhoz hasonló fesztiválőrültekkel találkozni? Nos, ezt mindenki válaszolja meg maga, én egy dologban vagyok biztos: a tegnapi nap fellépői az én elvárásaimnak teljes mértékben megfeleltek.

Sziget 2014 - Nulladik nap

Címkék: Sziget 2014, élmény, napló

Nekem a nulladik volt az első. Igen, valóban így történt, miután tegnap jutottam ki először az idei Szigetre. A line-upot látva nehéz lenne elképzelni, hogy ne kapjunk el mindennap legalább egy olyan koncertet, amire azt mondhatnánk, "megérte kinézni" - nos, a tegnapi napon biztosan megérte.


Közösség

Kapcsolat

Honlap: petofiradio.hu

E-mail: nagyonzene@mtva.hu


Közösség: Facebook, Youtube, Instagram