AJÁNLÓ
 
15:01
2014. 08. 14.
Már délben érezhető volt a fesztivál végének közeledte, a belvárosban is lehetett látni...
A bejegyzés folyatódik
 
15:01
2014. 08. 14.
Babucs Kriszta mesélt nemrég egy évekkel ezelőtti, emlékezetes találkozásról Szabó Tamással...
A bejegyzés folyatódik
 
15:01
2014. 08. 14.
A sártenger már majdnem megszilárdult, a tegnapi napra kilátogató Korn-fanatikusok zöme hazafelé...
A bejegyzés folyatódik
 
15:01
2014. 08. 14.
Énekszóval esőt fakaszt, tánccal szelídíti a vadállatokat, és szeretettel csodálja a föld porában...
A bejegyzés folyatódik
 
15:01
2014. 08. 14.
A legtöbb ember szerint a szerdai és a csütörtöki nap volt a leghúzósabb az idei Szigeten,...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sziget 2014 - első nap

Címkék: Sziget 2014, napló

Mindenekelőtt le kell szögeznem valamit: ennek a fesztiválnak kiváló közönsége van. A tegnapi nap folyamán öt profi előadó koncertjére jutottam el és mindegyik alkalommal érezhetően jelen volt a lelkes publikum, amin a színpadon állók is nem egyszer meglepődtek. Talán másra számítottak? Nem gondolták, hogy ilyen messze a zenei fesztiválokban élen járó Egyesült Királyságtól is lehet az ottaniakhoz hasonló fesztiválőrültekkel találkozni? Nos, ezt mindenki válaszolja meg maga, én egy dologban vagyok biztos: a tegnapi nap fellépői az én elvárásaimnak teljes mértékben  megfeleltek.

Délután négy órakor kezdte nagyszínpados fellépését a brit indie rockzene egyik reménysége, a mindössze húsz éves Jake Bugg. Én néhány perccel a kezdés előtt érkeztem meg a színpadhoz, de nem volt nehéz előre törni a zömében izgatott tini lányokból álló tömegen, akiket az ifjú Jake egy óra alatt kielégített a bő tízszámos szettjével. Hallhattuk a két nagylemez legfontosabb dalait, köztük a már-már slágerré vált Lightning Bolt-ot és Two Fingers-t is, a koncert ugyanakkor néha mégis szétesni látszott, ugyanis szegény emberünk úgy be volt lassulva, hogy néha már azt hittük, lemerült benne az akkumulátor és azonnali feltöltést igényel. Ezt később aztán valaki bizonyára meg is cselekedte, mivel negyed óra elteltével, a Simple Pleasures közben Bugg még a színpad elejéhez rögzített kifutón is végigjött. Félig. A koncert legizgalmasabb pillanatait egyébként a tavalyi album két legnépszerűbb dala, a Slumville Sunrise és a What Doesn't Kill You tartogatta, a feszes ritmusra és a torzított gitárhangra majdnem mindenki felébredt, hogy aztán együtt elénekelhessük a legutolsó dalt (Lightning Bolt).

A koncert végezetével nem ürült ki a nagyszínpad előtti terület, következett ugyanis az amerikai alterrock slágerek gyártásában élen járó Imagine Dragons fellépése, amely a magyar szigetelőket is szépen odacsalogatta. Már a kezdés előtt szembetűnő volt, hogy a színpadon lévő hangszerek zöme ritmushangszer, ráadásul ezeknek jelentős hányadán nincs is elhelyezve mikrofon, tehát az embereink egyértelműen a látványra mennek majd rá. Ami persze nem is baj, mert hát mi kell a fesztiválozónak? Egyrészt lássa, hogy kedvencei a színpadon vannak, mozognak, hangszerekkel babrálnak. Az, hogy egyszerre hárman ütik a cintányérokat, de abból csak egy szól, az már abszolút mellékes, ha az ember látja, hogy a színpadon állók látszólag mindent beledobnak a lecsóba. E tekintetben egyébként az abszolút győztes a banda 27 éves énekese, Dan Reynolds lett, aki az első sorban álló fanatikusok bánatára - de mindenki más örömére - Chris Martin után szabadon, "faltól falig" rohangált a színpadon (és azon túl) egy és negyed órán keresztül, és eközben végig profi módon énekelt. Akarom mondani nem végig, mert a banda gigaslágerében, az utolsóként elhangzó Radioactive-ben erre semmi szükség nem volt. Becsülendő volt még az együttes részéről, hogy valami végig szólt a hangfalakból, több dalukhoz is külön intrót játszottak, sőt még egy feldolgozással is megleptek minket - bár be kell valljam, a Blur Song 2-ja nagyon kellett, hogy kicsit felhozza a néha ellaposodó koncertet.

Miután elképzeltük a sárkányokat, újabb izgalmak vártak ránk: a fél nyolcas koncert előtt ismét egy közösségi programmal, ezúttal zászlólobogtatással kedveskedtek nekünk a szervezők. Ez, ha nem is volt olyan fenomenális élmény, mint a tegnapi lufi-eleresztés, legalább gazdagodtam két Sziget-zászlóval, és ezekkel felpakolva vehettem meg az irányt az A38 sátor felé, ahol Tom Odell fellépésére már minden készen állt.

Nem vártam sokat, mondhatni semmit a 23 éves énekes-dalszerzőtől - akinek tavaly megjelent bemutatkozó albumát egyébként a New Musical Express tízes skálán egy laza nullára értékelte - de többek szerint (köztük magamat is értve) Tom Odell hozta a tegnapi nap meglepetését. Ahogy megjelent a srác a színpadon, egyből beindult a mókuskerék, egy rövid jazz-beütésű felvezető után azonnal jött két jól ismert szerzemény (I Know és Can't Pretend), melyek után megfordult a fejemben, hogy innentől kezdve nagyon le fog ülni a dolog, de csodák csodájára nem így történt. A koncert továbbra is tartotta a színvonalat, és csak olyan random pillanatok zökkentettek ki bennünket, mint az, hogy Odell két szám között meghúzott egy laposüveget, vagy a basszusgitáros tag nagybőgőre váltotta hangszerét. A bő egyórás szett tetőpontja egyértelműen a slágernek is tekinthető Another Love című dal volt, melyet a sátorban egyként énekelt végig a jelenlévő többezres tömeg.

A nagyszínpad esti sztárja Skrillex volt, róla azonban lemaradtam egy régi kedvencem, Miles Kane miatt. A fél tíz után kezdődő, tizenegyig is eltartó koncerten tényleg csak a legnagyobb fanatikusok maradtak, és őrült módon tombolták végig mind a tizenkét slágert. A szett közepén különleges élményben lehetett részünk, ugyanis élőben végignézhettük, hogyan kell egy két és fél perces dalból bő hat percest kreálni, hiszen Miles a Give Up című szerzeményébe beépítette a Stones Sympathy For The Devil című klasszikusát, mit sem törődve a közönséggel, amelyik próbálta folytatni a dalt a "You're pretty, good-looking, I'm looking for a way out..." sorokkal. A koncert legnagyobb dobását végül a tavalyi sláger, a Petőfi Rádióban is hallható Don't Forget Who You Are hozta, melynek közepe szintén elment, ezúttal a közönség énekeltetésével.

Miles Kane mikrofonállvány-borogatós, kamera-csókolgatós koncertje végezetével maradtam a helyszínen abban bízva, hogy a Clean Bandit majd hoz valami újat a Balaton Soundon adott foghíjas felállású fellépése után, de sajnos csalódnom kellett. A zamárdiban látott soundsystem-felállás most egy taggal bővült, a dob-hegedű-vokál kombó mellé megkaptuk a csellista hölgyet is, csakhogy a koncert végén egy bakival kiderült, hogy szólnak azok a vonósok akkor is, ha nem húzza őket senki. A hangulat persze ott volt, eljátszották az év slágerének is tartott Rather Be-t, és persze sajnálatukat fejezték ki, hogy a London Grammar lemondta a mai fellépését és ők lépnek fel helyettük. Hát. Én is sajnáltam.

A Clean Bandit szintén megfelelt az elvárásaimnak. De sajnos rossz értelemben.

Korcsog Andor


Kommentálnád? Itt lehet!

 

 

Közösség

Kapcsolat

Honlap: petofiradio.hu

E-mail: nagyonzene@mtva.hu


Közösség: Facebook, Youtube, Instagram