AJÁNLÓ
 
10:40
2014. 09. 15.
Ha azt mondjuk, hogy Raeen Roes Wilson, akkor nagyon kevesen kapják fel a fejüket, az Angel Haze művésznév...
A bejegyzés folyatódik
 
10:40
2014. 09. 15.
Első alkalommal lépett fel Magyarországon a Foals, az elmúlt évek egyik legnépszerűbb brit...
A bejegyzés folyatódik
 
10:40
2014. 09. 15.
Magyarországon járt nemrég Alle Farben, és rövid ittléte alatt egy budapesti szórakozóhelyen...
A bejegyzés folyatódik
 
10:40
2014. 09. 15.
A Placebo visszatérő vendége a Sziget fesztiválnak, és mindig nagy sikerrel lép fel nálunk....
A bejegyzés folyatódik
 
10:40
2014. 09. 15.
Az idei Szigetre már úgy jutott el az elektronikus alapú gitárzenében utazó The Big Pink,...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Címkék: You Me At Six, interjú

A poszt-hardcore-ból induló, de aztán szép lassan szimpla rockzenekarrá váló angol zenekar idei, negyedik lemeze, a Cavalier Youth, a brit albumlista első helyéig jutott. A mostanában elég nagy koncertfavoritnak számító srácok turnéja a VOLT Fesztivált is érintette, és mi is itt beszélgettünk mind az ötükkel, bár volt köztük olyan, aki végig a telefonját babrálta.

PR: A lemezeitek egyre magasabb helyezéseket értek el a listán, úgyhogy szinte egyértelműnek tűnt, hogy a Cavalier Youth meg sem fog állni az első helyig...


Max Helyer: Azt nem mondanám, hogy egyértelműnek tűnt a number one pozíció. Az tény, hogy az első három albumunk egyre magasabbra kapaszkodott a listán. Az első kábé a 25. helyig jutott, a következő már 5. lett, az eggyel ezelőtti meg harmadik, vagy valami ilyesmi. Mi is úgy voltunk vele, hogy örülnénk, ha az új lemez első lenne, de ha mégse így lesz, az azért nem a világ vége. Nagyon elégedettek vagyunk az albummal, büszkék vagyunk rá, és úgy vagyunk vele, hogy ez az eddigi legjobb munkánk. Természetesen óriási érzés volt megtudni, hogy az első helyig jutott odahaza. Azt jelentette, hogy kilenc év kemény munkája meghozta a gyümölcsét. Ezt most már senki nem vehette el tőlünk, és büszkén vallhatjuk, hogy van egy number one albumunk.


PR: Az igaz, hogy a túl sok bulizás majdnem megakadályozta az album elkészültét?


Josh Franceschi: Fogalmam sincs, hogy ezt ki találta ki. Inkább elég sokat unatkoztunk, leszámítva a vasárnapot, amit kineveztünk bulinapnak, amikor Los Angelesben dolgoztunk. Nem igaz, hogy szétbuliztuk volna magunkat. Keményen ment a meló, és csak vasárnaponként lazítottunk. Milyen ritkán is buliztunk?


Chris Miller: Heti hatszor.


JF: Francokat, hétszer, haha! Dehogyis. A két és fél hónap alatt talán összesen hatszor, ha elmentünk bulizni. És ha tizenöt percre laksz Hollywoodtól, akkor az egész szigorú arány.


PR: Egyetértetek azzal, hogy a Cavalier Youth valamivel kevésbé lett rockos/zúzós, mint mondjuk a harmadik album?


Matt Barnes: Egy kicsit igen, és ennek valószínűleg a produkciós munka az oka. A Sinners Never Sleepet Garth Richardsonnal vettük fel, aki korábban a Rage Against The Machine-nel is dolgozott, a Gallows-zal, a Biffy Clyróval. Ő elsősorban rockproducernek számít. A Cavalier Youth-hoz azért választottuk Neal Avront, mert neki több fajta dologban benne volt a keze. Csinált lemezt a Linkin Parknak, a Fall Out Boy-nak – egy csomó olyan albumot, amiről mi azt gondoljuk, hogy az utóbbi évek legjobb hangzású cuccai. Úgy éreztük, ő passzol azokhoz a dalokhoz, amiket mi legutóbb megírtunk, és biztos, hogy nem ez a legsúlyosabb lemezünk.


PR: Volt nagy bulizás, amikor elsők lettetek a listán?


MB: Igen, lementünk a kocsmába, és jól berúgtunk! Négy vagy öt éve volt már utoljára, hogy bármit is megünnepeltünk volna közösen, és jó volt ezzel lezárni egy kétéves, keményen melózós időszakot.


MH: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elmentünk a házamba. Még csak két hónapja laktam ott, és éjjel háromkor átjöttek a szomszédok panaszkodni. Megkérdezték, hogy „nem halkítanátok le a zenét?” Én meg azt válaszoltam, hogy „egy kicsit lehalkítjuk, de tudnotok kell, hogy épp elsők vagyunk a lemezlistán.” Így hát folytattuk a bulizást, másnap meg találtam tőlük egy cetlit az ajtómon, amin az állt, hogy „bocsi a panaszkodásért.” Nem haragudtak meg. Adtam is nekik később egy cd-t, természetesen tetszett nekik. Amikor bekopogtak a buli közben, mondtam nekik, hogy jöjjenek be, de azt mondták, hogy reggel nyolctól dolgoznak. És ekkor már hajnali három volt, hétfőre virradóan. Így hát meg is értem, hogy panaszkodtak, és nagyon vicces, hogy bocsánatot kértek.


PR: Tegnap játszott itt a Bring Me The Horizon, akik nagy haverjaitok. Nem sikerült itt összefutnotok velük?


Dan Flint: Nem.


MH: Velük tényleg nagyon jóban vagyunk. Most elkerültük egymást, de össze szoktunk futni a fesztiválokon. Hol is néztük meg a koncertjüket?


CM: Svédországban.


MH: Igen. Meg Németországban, a Hurricane és a Southside fesztiválokon is. Ők egy rohadt jó zenekar, Josh énekel is az egyik számukban, Oliver Sykes tőlük meg a mi lemezünkön vendégeskedett. Évek óta jóban vagyunk velük.


JF: Közös a turnémenedzserünk is, Rob, aki tegnap elvileg itt volt a Bring Me The Horizonnal.


MH: Amikor annak idején elkezdtünk koncertezni, Robnak volt egy furgonja, aminek mindig kiestek a kerekei, meg tiszta mocsok volt. Na, mi abban a kocsiban nőttünk igazi zenekarrá. Már a kezdetekkor velünk volt, mellette kezdett úgymond felcseperedni a zenekar, és még manapság is gyakran találkozunk vele. Jó srác.


PR: Kaptatok visszajelzést Lady Gagától, miután feldolgoztátok a Poker Face-t?


JF: Igen, azt mondta, hogy szerinte ez minden idők legjobb feldolgozása. Egyébként felkért minket, hogy legyünk az előzenekara egypár koncertjén. Komolyan, tényleg nagyon tetszett neki. Izraelben kellett volna játszani...


CM: Kazahsztánban.


JF: Nem... Izraelben, Isztambulban, meg még máshol is. Sajnos nem értünk rá. Jó lett volna pedig.


PR: Közmegegyezéses alapon melyik a You At Me Six kedvenc Blink-182 száma?


MH: Az All The Small Things.


JF: Az egy óriási zenekar. Tőlük talán többet tanultunk, mint bárki mástól. Élvezetessé tették a felnőtté válásunkat. Persze nagyon jó együttes az All Time Low meg a Jimmy Eat World is, ők is nagyon nagy mértékben hatottak ránk a kezdetekkor. Most már talán kevésbé, de például Dan annak idején megőrült Travis Barker dobolásáért. Meg kit is bírtál még nagyon? John Bonhamet?


DF: Na tessék.


JF: Hahaha! Tom De Longe és Mark Hoppus pedig az öv alatti viccek királya.


PR: Hogyan jut el odáig egy zenekar, hogy dalt ír egy vidámparknak?


JF: Hát, felkértek minket. Konkrétan a régi sajtósaink kerestek meg minket ezzel. Egy sötétebb dalt szerettek volna egy rockzenekartól, és elég jól passzoltunk az elképzeléseikbe. Mi vagyunk az első együttes, amelyik dalt írt egy vidámparknak, és ezt örömmel hangoztatjuk. Oké, az Aerosmith már csinált ilyet, de azt egy konkrét Aerosmith cucchoz csinálták egy vidámparkon belül. És itt alkalmunk nyílt dolgozni Gil Nortonnal, aki olyan zenekaroknak készített lemezeket, mint a Foo Fighters, a Jimmy Eat World, a Counting Crows... Tök jó élmény volt, mi lehettünk az elsők, akik ilyet csináltak, és most már ez is benne állhat az évkönyvekben.


PR: Mi volt az eddigi legnagyobb Spinal Tap pillanatotok?


MB: Az pont múlt héten történt.


CM: A kicsi szendvicsekre gondolsz?


MB: Kicsi szendvicseket kaptunk.


MF: Az egyik ausztráliai koncertünk előtt Chris elájult a szállodai szobában. Nagyon fáradt volt. Aznap repültünk Melbourne-be, lenyomtunk egy nappali bulit tizennyolc éven aluli embereknek, aztán egy esti show-t tizennyolc éven felülieknek, és nem igazán tudtunk pihenni a két koncert között. Gyalog mentünk a szállodából a koncerthelyszínre, és Chris, aki nemrég még ájult volt, felsétált a színpadra, bedugta a gitárját, és már játszott is. Zseniális volt.


MB: Meg még egy párszor eltévedtünk a színpad mögött.


CM : Hol a színpad? Hol a színpad??


MB: Viszont még nem szorultunk bele buborékba a színpadon.


JF: És még a mini-Stonehenge-et sem építettük fel.


MB: Azért volt már egy pár Spinal Tap pillanatunk.

 



Steve-O


Kommentálnád? Itt lehet! 

 

Közösség

Kapcsolat

Honlap: petofiradio.hu

E-mail: nagyonzene@mtva.hu


Közösség: Facebook, Youtube, Instagram