Tizenkettő egy koncert a Petőfi Összesben, ezen a héten a Budapest Bárral! Stúdiónk vendége Farkas Róbert, a Budapest Bár alapítója, ő teszi fel a kérdéseket. A szabályok változatlanok, aki a tizenkettedikként küldi a helyes választ sms-ben Robi kérdésére, részt vesz a péntek délutáni sorsoláson, és szerencsés esetben övé a tucatnyi, azaz tizenkét meghívó a Budapest Bár koncertjére!
A Budapest Bár október nyolcadikán, az A38 hajón mutatja be legutóbbi lemezének anyagát. A várva várt 5. stúdióalbum április végén jelent meg Húszezer éjszakás kaland címmel. Erre az albumra már a zenekar énekeseinek saját dalai is felkerültek, sőt a címadó felvétel – ez az első ilyen a zenekar pályafutása során – kifejezetten a Budapest Bárnak íródott.
Ezen a lemezen énekel először a zenekarral Mező Misi (Magna Cum Laude), aki új tagja a Budapest Bár családnak a többi kiváló énekes, Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián mellett.
A részletekért hallgassátok a műsort, vagy figyeljétek Facebook-oldalunkat . Hamarosan újra játszunk!