Az iskola meghatározza az életünket. Persze van, hogy más formában, mint azt gondolnánk.
Az Alt-J nevű brit indie-pop formáció négy tagja a leeds-i egyetemen haverkodott össze 2007-ben. Egyikük bölcsészkedett, a másik három a képzőművészeti ismereteit gyarapította. Nyilván ezek a tanulmányok is hatással voltak későbbi alkotásaikra, de a legérdekesebb talán az, hogy – miután Joe Newman, a gitáros megmutatta a többi srácnak néhány szerzeményét és nekikezdtek a garázs-zenélésnek – a dalok sajátos hangzását a kollégiumi szobák szigorú csendrendelete alakította ki.
Nem volt szabad nagy zajt csapni, így hát a basszusgitár és a mély hangzású dobok helyből kiestek a pikszisből. Sebaj, a srácok nem adták fel, így is elhúzták a nótáikat, csak kicsit más hangzással. Mondhatjuk hát, hogy akár akarták, akár nem, az ő alkotásaikat jelentősen alakították a sulis évek.
2011-ig kellett ezen alternatív megoldásokkal lavírozniuk: ekkor fogták magukat, és Cambridge-be költöztek, hogy nagyobban, majd aztán még nagyobban utazzanak tovább.
Egy kaliforniai magazin kritikusa szerint az Every Other Freckle az a dal, amely tökéletesen ötvözi az azóta már Mercury-díjjal büszkélkedő banda minden tagjának legerősebb vonását. A zeneszakértők elégedetten állítják, hogy még ha romantikus hangulatban is találjuk az Alt-J-t, sohasem számíthatunk tőlük egy klasszikus szerelmes dalra. Kiváló példája ennek a szóban forgó alkotás: a dalszöveg meglehetősen nyers és kéjelgős megjegyzéseit csak az nem érti, aki nem akarja.
A zenemű erőteljes dobalapjai és sötét hangzása mellett a dupla-verziójú videoklipje is figyelemre méltó: egy férfi és egy női változat is készült belőle, melyek az eredendő bűnt mutatják be Ádám-és Éva-szemszögből.
Röviden: az Every Other Freckle igazi fiatalkori ösztönöket és gondolatokat fed fel. Ki tudja, talán ez is az iskolai évek alatt szerzett élmények utóhatása…
Szenes Laura