Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta után Katona Klári volt az első magyar popénekesnő, aki szólólemezt készíthetett. Az 1977-es debütáláshoz, a Savanyú a csokoládéhoz még a Bergendy zenekar nyújtott segítséget, az egy évvel későbbi Láthatod boldog vagyok albumon pedig már a V'Moto Rock kísérte az egyedi frizurát viselő énekesnőt. Mindkét esetben Demjén Ferenc szerezte a dalok többségét, ám Katona ekkor egy időre perifériára került, bár érdekes módon pont ezidőtájt hatalmas sikereket ért el Kubában.
1981-ben újabb lemez készítésébe fogott, és ekkor már Presser Gábor írta neki a számokat, melyekben az LGT tagjai zenélnek. Az énekhang sokféle regisztert jár be, a hangszerelés izgalmas, és szinte ahány dalt hallunk, annyira műfaj jön szembe velünk. Van itt jazz, blues, pop, több dalban, köztük az óriási sikert arató Miért ne című slágerben még Jamaica zenei világa is megidéződik. A Titkaim a nyolcvanas évek talán legjobb női lemeze, melynek köszönhetően Katona Klári annak az évtizednek a legnépszerűbb énekesnője lett.
Az 1981-es albumot Katona Klári, Manoya és Nagy István Steve zenei szakértőnk társaságában Babucs Kriszta mutatja be november 17-én, 21 órától a Kultúrfitneszben!