Akárcsak a Rolling Stones, úgy az Omega is 1962-ben alakult, és Jaggerékhez hasonlóan Kóbor János és társai is együtt vannak még. Az első albumra (Trombitás Frédi és a rettenetes emberek) hat évet kell várni, bár a külföldön Omega Red Star néven ismert együttes előbb készített idegen nyelvű anyagot, mint magyart. A hirtelen nagy belelendülésben az is szerepet játszott, hogy beszállt a zenekarba Presser Gábor, aki akkori párjával, Adamis Annával futószalagon gyártotta a jobbnál jobb ötleteket.
Az 1969-es második albumon, a 10000 lépésen jó pár überslágert találunk, például a régi vágású, beates Petróleumlámpát vagy az 1958-as boogie-woogie klubban című bohóckodást, a pálmát viszont egyértelműen a Gyöngyhajú lány című, nagyszabású ballada viszi el, melyből több nyelven is készült verzió. A leghíresebb feldolgozása a White Dove volt a nagy haverzenekartól, a Scorpionstól, mígnem 2013-ban jött Kanye West, és vitatható körülmények között hangmintázta a dalt Yeezus című lemezére. Az Omega később még egy lemezt készített Presserrel, majd az ő kiválása után másabb vizekre evezett és fokozatosan elmerült az űrrockban.
Az 1969-es albumot Benkő László, Kóbor János, Milkovics Mátyás, Vitáris Iván és Nagy István Steve zenei szakértőnk társaságában Babucs Kriszta mutatja be november 24-én, 21 órától a Kultúrfitneszben!