A VHK számos érdemei közül az egyik legfontosabb, hogy majdhogynem a legelső magyar punkzenekarnak tekinthető, bár az is tény, hogy a punk csak az egyik alkotóelem a palettán - van itt még folk, pszichedélia, krautrock, kifogyhatatlan kísérletezőkedv, a végeredményre pedig vitathatatlanul a "sámánzene" elnevezés illik a legjobban.
Grandpierre Attiláékat, ahol csak tudta, ellehetetlenítette a hazai lemezipar, így ők meg sem álltak külföldig. A felvételek Hollandiában, a keverés Németországban készült, és ami ezen az albumon hallható, az még Jello Biafrát, az egykori Dead Kennedys vezért is arra ösztönözte, hogy később leszerződtesse saját kiadójához a zenekart. Aki már járt VHK koncerten, az tudja, hogy ez a fajta zene élőben tud a legletaglózóbb lenni, viszont ez a stúdiólemez tökéletesen visszaadja az önfeledt sámánbulik hangulatát.
Az 1988-as albumot Grandpierre Attila és Nagy István Steve társaságában Babucs Kriszta mutatja be október 22-én, 21 órától a Kultúrfitneszben!