Várható volt, hogy a hatvanas évek jelentős együtteseiben játszó zenészek előbb vagy utóbb szólókarrierbe kezdenek, és ez alól Zorán sem volt kivétel. A szerb származású énekes-gitáros hatalmas sikereket ért el a Metro zenekarral, melynek feloszlása után egy darabig még nem találta önmagát, de aztán 1977-ben végre elkészült első szólólemezével, és minden a helyére került.
A dalok megkomponálásában Presser Gábor, valamint Zorán öccse, Sztevanovity Dusán segédkezett, a zenét pedig lényegében az LGT játszotta fel, olyan további neves közreműködők társaságában, mint Dés László, Babos Gyula és Bergendy István (ráadásul még Demjén Ferenc is írt rá egy dalt). Addig jó nekem / Név nélkül / Menj el / Apám hitte - a Zorán életmű legismertebb felvételei hallhatóak ezen az albumon!
Az 1977-ben bemutatott albumot Zorán, Ligeti György, Likó Marcell, valamint Nagy István Steve társaságában Babucs Kriszta mutatja be október 13-án, 21 órától a Kultúrfitneszben!