Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ez a TOP 50 magyar album - szerintünk

Címkék: Petőfi TOP50 magyar album, lista

Korszakos vállalkozásba kezdett szeptember végén a Petőfi Rádió: tíz hetes sorozatunkban Babucs Kriszta műsorvezetésével a legnagyobb hatású magyar könnyűzenei albumok listáját mutattuk be az elmúlt öt évtizedektől válogatva, és ezt most még egyszer, egyben is megosztjuk veletek!

Sorozatunk ötletét elsősorban az a felismerés szülte, hogy a Petőfi Rádió köré gyűlt zenészeknek és hallgatóknak ugyanaz a fontos, ugyanabból táplálkoznak: a magyar nyelvű könnyűzenéből. Az elmúlt fél évszázad magyar popkultúrája, vagyis a dalok, irányzatok és összefüggések ismerete viszont nem magától értetődő. Éppen ez volt a célunk: hozzáadni a magunkét közös popkulturális ismereteinkhez. Bebizonyítani, hogy ha azt mondjuk, vannak dalok és előadók, amelyek és akik máig hatnak, az nem üres frázis, hanem nagyon is kézzelfogható valóság. Hiszen a magyar könnyűzene egy olyan élő, izgalmas és hihetetlenül gazdag közeg, amelyben az Illéstől a Supernemig – hogy csak a listánk két távolabbi tételét említsük – bizonyos értelemben minden és mindennel összefügg.


Azzal nem nagyon érdemes vitatkozni, hogy a magyar könnyűzene közös kulturális kincsünk. Vitatni legfeljebb azt lehet, hogy a magyar popkultúrából melyik albumokat emeltük ki ötvenes listánkban. Mi magunk is sokat vitatkoztunk menet közben azon, melyik albumoknak kellett volna még feltétlenül ott lenniük a Petőfi TOP 50-ben. Készítettünk ezért egy kis kiegészítést, hozzáadtunk még tíz, vitathatatlanul kiemelkedő fontosságú lemezt az ötvenhez. Ez a mi bővített kiadásunk, amelyet vasárnap estétől két héten át Petőfi TOP 50 extra néven fogunk bemutatni nektek.

Addig is, böngésszétek listánkat, és ha arra is kíváncsiak vagytok, személyes válogatásunkban melyik előadó és miért fontos nekünk, kattintsatok a címekre. Jó szórakozást!


Petőfi TOP 50 magyar album

Kovács Kati - Kovács Kati és az LGT (1974)

R-Go - R-Go (1983)

Animal Cannibals - Fehéren fekete, feketén fehér (1995)

Pokolgép - Totális Metál (1986)

Dolly Roll - Vakáció-ó-ó (1983)

Sub Bass Monster - Félre az útból (1999) 

Supernem - Tudományos Fantasztikus Pop (2011)

Suhancos - Üzenetrögzítő (2007)

P. Mobil - Honfoglalás (1984)

Yonderboi - Shallow And Profound (2000)

Zorán - Zorán (1977)

Neoton Família - Napraforgó (1979)

V'Moto Rock - Gyertyák (1982)

Bródy János - Hungarian Blues (1980)

Muzsikás - Nem arról hajnallik, amerről hajnallott (1986) 

Žagar - Local Broadcast (2002)

Bëlga - Jön a Gólem! (2004)

Vágtázó Halottkémek - A Halál móresre tanítása (1988)

Bergendy Együttes - Hét fő (Hétfő) (1973)

Péterfy Bori & Love Band - Péterfy Bori & Love Band (2007)

Bikini - Mondd el (1987)

Máté Péter - Szívhangok (1980)

KFT - Bál az Operában (1984)

Punnany Massif - ShenKick (2010)

Deák Bill Gyula - Rossz vér (1984)

Cseh Tamás / Másik János - Levél nővéremnek (1977)

Komár László - Komár László (1981)

Beatrice - Utálom az egész XX. századot (1991)

Ganxsta Zolee és a Kartel - Jégre teszlek (1997)

Fonográf - FG-4 (1976)

Republic - Disco (1994)

A.E. Bizottság - Kalandra fel (1983)

Hobo Blues Band - Oly sokáig voltunk lenn (1982)

Európa Kiadó - Popzene (1987)

Bikini - Hova lett… (1983)

Katona Klári - Titkaim (1981)

30Y - No. 4 (2008)

Tankcsapda - Agyarország (2001)

Ákos - Test (1994)

Edda Művek - 2 (1981)

Omega - 10000 lépés (1969)

Vad Fruttik - Fénystopposok (2010)

Hungária - Rock 'N Roll Party (1980)

Heaven Street Seven - Cukor (2000)

Locomotiv GT - Loksi (1980)

Illés - Illések és pofonok (1969)

Quimby - Ékszerelmére (1999)

Piramis - Piramis (1977)

Kispál és a Borz - Naphoz Holddal (1991)

Hiperkarma - Hiperkarma (2000)

 


Közösség

Kapcsolat

Honlap: petofiradio.hu

E-mail: nagyonzene@mtva.hu


Közösség: Facebook, Youtube, Instagram