A képzőművészekből verbuválódott Bizottság csak a nyolcvanas évek első felében létezett, és mindössze két albumot adott ki. Az újhullámos underground társulat eleinte fekete báránynak számított a hatalom szemében, de miután nevet változtattak (eleinte Központi Bizottságnak hívták őket), meglepő módon lemezszerződéshez jutottak. Az anyag valójában két koncerten lett felvéve, és a stúdióban barkácsoltak belőle albumot, melyen megfér a beat, a jazz-punk, a dadaizmus, a meditatív hangulat és a komplett őrület is, bár az együttes saját magát a „szabadidő-zene” kategóriába sorolta.
Hihetetlen módon az összes megjelent példányt elkapkodták a vásárlók, hivatalosan 20000 példány kelt el, de ef Zámbó István szerint ennek a számnak akár a kétszerese is igaz lehet. Ami azt is jelentette, hogy több tízezer hazai háztartásban hallgattak olyan örökbecsű underground dalokat, mint a Ne nagyon gesztikulálj, az Egy lány kéne nekem, a Már megint ez a depresszió vagy a Szerelem szerelem.
Az 1983-as albumot Wahorn András és Nagy István Steve zenei szakértőnk társaságában Babucs Kriszta mutatja be november 11-én, 21 órától a Kultúrfitneszben!
A.E. BIZOTTSÁG - KALANDRA FEL (Start, 1983)
Első oldal
Köszöntő
Putty-putty
Brutális
Konyhagyeplő
Linaj, linaj, van-van-van
Ne nagyon gesztikulálj
Vaniliaálomkex
Bestia
Versike
Na ne hülyéskedj
Második oldal
Egy lány kéne nekem
Már megint ez a depresszió
Nem bírom a gyűrődést
Mindez én vagyok
Kamikázé
Szerelem, szerelem
BONUS TRACK: Már megint itt van a szerelem