A főleg buddhista főiskolásokból verbuválódott Bëlga a 90-es évek végén alakult, és 2002-ben jelentette meg kiváló első albumát Majd megszokod címmel. Egy évvel később Lord Cursor és az akkor még Secretmanként ismert Sickratman távozott, így a második lemezt már nélküle vette fel a három MC: Mégötlövés, Bauxit és Tokyo, valamint az immár a gitározásba is beletanuló scratchmester, DJ Titusz.
A végeredmény egy kicsit poposabb hangzás és kevesebb káromkodás lett, de az együttes még nagyobb magasságokba emelkedett – mindezt annak köszönhetően, hogy a magyar hétköznapokat továbbra is rendkívül szellemesen karikírozta. A Lottó az újgazdag suttyókról, az Az a baj a csajozási nehézségekről, a Hazakísérlek a kamasz szerelemről, a Huszonkét férfi a magyar foci vergődéséről szól, a Királyok a házban pedig végigmegy az egész magyar történelmen. Nem csoda, ha a Bëlga ebben az évben még a Sziget nagyszínpadára is eljutott.
A 2004-es albumot az együttes tagjai, Jáger Barnabás és Bauxit, illetve Nagy István Steve társaságában Babucs Kriszta mutatja be október 21-én, 21 órától a Kultúrfitneszben!
BËLGA – JÖN A GÓLEM! (Warner-1G, 2004)
Gólem
Az a baj
Lottó
Gyere kislány, gyere
Belga
Királyok a házban
Mocskos
Hazakísérlek
Képviselő boogie
100
Az átalakulás vége
Huszonkét férfi
Probléma
Mr. Márka
Új világ
A producer dala
BONUS TRACK: Elfütyüljük