Bródy Tini karrierjét senkinek nem kell bemutatni – az Illés, majd a Fonográf oszlopos tagjaként tett szert országos ismertségre, és nála is csak idő kérdése volt, hogy mikor indítja be a szólókarrierjét. A hetvenes évek második felében Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak készített nagyon sikeres lemezeket, az első saját albumra pedig 1980-ig kellett várni. Ez volt a Hungarian Blues, melynek kissé megtévesztő a címe, ugyanis csak magyar nyelvű szövegeket tartalmaz, valamint a daloknak nem túl sok közük van a blueshoz.
Igazi szöveg-központú számokat hallunk, sokszor kétértelmű kontextusban – a Személyi igazolványról a mai napig nehéz eldönteni, hogy komolyan gondolta-e a szerző. A Földvár felé félúton című darabot minden bizonnyal megtörtént események ihlették, a Kiskacsába sok mindent bele lehet gondolni, amit akkor nem volt szabad kimondani, a címadó szám pedig megint csak egy olyan felvétel, amiről ordít a kétértelműség.
Az 1980-as albumot Bródy János, Nagy István Steve és Bérczesi Róbert társaságában Babucs Kriszta mutatja be október 16-án, 21 órától a Kultúrfitneszben!
BRÓDY JÁNOS – HUNGARIAN BLUES (Hungaroton, 1980)
Személyi igazolvány
Filléres emlékeim
K. Kata balladája
Bűnbánó Magdolna
Nevet ne mondj
A kiskacsa
Földvár felé félúton
Hungarian Blues
Vásárhely
Maszkabál
Mama kérlek
BONUS TRACK: Földvár felé félúton