Amikor az Illés úgymond feloszlott, a tagok nem sokat tétlenkedtek: a Szörényi testvérek, valamint Bródy János máris új zenekart alapított Tolcsvay Lászlóval, Móricz Mihállyal és Németh Oszkárral. A hangzás némileg folkosabb, countrysabb lett az Illéshez képest, de a popos dallamérzékenység továbbra is megmaradt, ráadásul még felbukkantak progrockos, sőt, akár hard rockos elemek is.
A Fonográf nem szimpla zenekar volt, hanem alkotói műhelyként is működött, a zenészek pedig jó pár lemezt készítettek szólóelőadók számára. Természetesen azért a saját dolgaikra is alaposan odafigyeltek – az 1974-es címnélküli első albumot, majd a Rejtő Jenő ihlette Na mi újság Wágner urat követően rukkoltak elő FG-4 című albumukkal, ami valójában csak a harmadik lemezük volt. Egy kicsit space-esebb a hangulat, mint korábban, a vokálharmóniák viszont ugyanolyan lenyűgözőek, mint korábban. A Levél a távolból, a Zöld sárga rózsa és a Végtelen szerelem a hetvenes évek legszebb magyar felvételei közé tartoznak.
Az 1976-os albumot Tolcsvay László, Kardos-Horváth János és Nagy István Steve társaságában Babucs Kriszta mutatja be november 7-én, 21 órától a Kultúrfitneszben!
FONOGRÁF – FG-4 (Hungaroton, 1976)
Preludium (Tolcsvay László-Szörényi Levente)
Koordináták (Szörényi Levente-Bródy János)
A tiszta ég (Tolcsvay László-Bródy János)
FG-4 (Szörényi Levente-Bródy János)
Levél a távolból (Szörényi Levente-Bródy János)
Ádám (Tolcsvay László-Bródy János)
Zöld sárga rózsa (Móricz Mihály-Bródy János)
Végtelen szerelem (Tolcsvay László-Bródy János)
És jöttek ők (Szörényi Levente-Bródy János)
Csillagfelhő (Tolcsvay László-Bródy János)
BONUS TRACK: A Fonográf-műhely