Tévedés, hogy nincsenek külföldön is elismert magyar zenekarok – a Muzsikás együttes a legjobb példa az említett állítás cáfolás
ára. A hazai táncházmozgalomból kinőtt Muzsikás úgy tudott nagyobb közönséget megszólítani, hogy rockzenekarokkal turnézott, valamint nyitott a rockos felvételi módszerek felé.
A Nem arról hajnallik, amelyről hajnallott című albumuk munkálatai során a hangszereket külön sávokra rögzítették, alkalmaztak basszusgitárt, producernek pedig Szörényi Leventét kérték fel. Ettől függetlenül amit hallunk, az természetesen népzene, vagy, ahogy divatosabban hívják, világzene. Ez az album külföldön is ismertté tette a Muzsikás nevét, és a zenekar azóta elengedhetetlen része a jelentős világzenei fesztiváloknak. Gyakran játszanak együtt neves külföldi zenészekkel – tavalyi jubileumi szigetes koncertjükön a Wovenhand agytrösztje, David Eugene Edwards vendégeskedett.
Az 1986-os albumot Hamar Dániel és Csík János, Nagy István Steve és Ligeti György társaságában Babucs Kriszta mutatja be október 17-én, 21 órától a Kultúrfitneszben!
MUZSIKÁS – NEM ARRÓL HAJNALLIK, AMERRŐL HAJNALLOTT (Hungaroton, 1986)
Rabnóta - Nem Arról Hajnallik
Eddig Vendég
Azt Gondoltam, Eső Esik
Hidegen Fújnak A Szelek
Bujdosódal - Fordulj Kedves Lovam
Repülj Madár, Repülj
Régen Volt, Soká Lesz
Szerelem, Szerelem
Én Csak Azt Csodálom
Elment A Madárka - Martin György Emlékére