Már délben érezhető volt a fesztivál végének közeledte, a belvárosban is lehetett látni bőröndöket és csomagokat hurcoló fiatalokat csuklójukon Sziget-karszalaggal. De persze a tegnapi estére még mindenki összejött egy utolsó közös bulizásra, hiszen fellépett többek közt Calvin Harris és tűzijátéka, a The Kooks, az idén hét év után visszatérő Outkast vagy az ugyan csak hosszú idő után az idei évben új albummal jelentkező La Roux is. 
A szokásomhoz híven késő délután értem ki a fesztivál területére, ahol a Triggerfinger nagyszínpados koncertje alatt még tettem egy utolsó terepszemlét. Ellátogattam a tavalyi év egyik slágerhelyszínére, a Sziget Beachre, amely sajnos idén a Duna magas vízállása miatt nem tette lehetővé – az egyébként is tilos – fürdőzést a folyó vízében. Napozásra alkalmas placc is alig akadt a strandon, a fesztiválozók így az idén debütáló helyszínen, az ArtZone területén hesszeltek a fűben. Persze akadtak olyanok is akik még mindig a sátruk körül töltötték az időt, így tett az a két belga fiatal is aki egy kartontáblát kifüggesztve 2 pennyért keresett fuvart egyenesen szülőhazájáig..JPG?full=1)
A brightoni The Kooks koncertje a beígértnél pár perccel korábban vette kezdetét, az intró alatt az öt zenész mindenféle szárazjég nélkül kisétált a színpadra és bele is csapott a lecsóba az előző album címadó dalával, a Junk Of The Heart (Happy)-vel. Ez volt az egyetlen szerzemény a 2011-ben megjelent lemezről, a kötelező klasszikusok mellett ugyanis inkább a három hét múlva megjelenő, Listen névre keresztelt új album újdonságait hallhattuk. Ilyen volt például a kislemezen már megjelent Down, vagy a szintén ezen a korongon kiadott Melody Maker - amit egyébként a közönségből senki nem ismert, kivéve egy downos pólót viselő lányt, akinek csak azért kellett már hallania a szerzeményt, mert az énekes-frontember Luke Pritchard kiszúrta őt a tömegből vadonatúj felsőjében.
Apróbb show-elemeket is tartogatott a bő egyórás koncert, a Seaside című dalt Luke egy szál gitáron énekelte el közönségének, az azt követő új szerzemény közben (Westside) végigsétált a színpad elejéhez rögzített kifutón, majd a szintén kiadatlan Bad Habbit elején meg is énekeltette a publikumot. Ezt követően sajnos már nem maradt más hátra, csak a 8 évvel ezelőtt kiadott sláger, a Naive, melyet a közönség egyként dúdolt végig a lemenő napfényben.
A koncert után még részt vettem a hatalmas közös konfettidobálásban, majd pihenésre szántam a fejem, így ismét ellátogattam kedvenc helyszínemre, a színes-felfújt Lumináriumba. Most kivételesen végigálltam a sort, de sajnos nem érte meg, odabent ugyanis olyan hideg volt, hogy senkinek nem kellett kétszer mondani, hogy hagyja el a létesítményt. Végül aztán találtam egy meleg levegőt fújó rést, ami mellett azért le tudtam tölteni a rendelkezésemre álló tizenöt percet. Eközben hallottam negyed kilenc után kicsivel a nagyszínpadról átszűrődő hangokat, azokból ítélve az amerikai hip-hop duó, az Outkast épp legismertebb szerzeményét, a 2003-as Hey Ya-t játszotta.
Miután elhagytam a helyszínt egy különösen izgalmas kérdésnek jártam utána. Már egy hetet töltöttem a Szigeten, és egyre jobban zavart, hogy még mindig nem derítettem ki, miben különbözik a sima hot dogtól a 40 forinttal drágább, lávakövön sült hot dog (amely egyébként 890 forintért szerezhető be). Így aztán utánajártam, a frappáns választ pedig egyenesen az eladótól tudtam meg: abban különbözik kérem szépen, hogy ez lávakövön sül. Ami egyébként – a férfi elmondása szerint – semmilyen különleges ízt nem ad a hot dognak, csak egyszerűen a lávakő az lávakő, és hát meg kell érte fizetni azt a plusz negyven forintot.
Ezen információ birtokában már elégedetten vehettem az irányt a nagyszínpad felé, ahol az Outkast éppen búcsúzkodott közönségétől, Calvin Harris-fanatikusai pedig már megérkeztek a hatalmas end show-ra, úgyhogy én ugyanezzel a lendülettel tovább haladtam az A38 sátor irányába.
Ott bő tíz percig még a kaliforniai punk-rock banda, a NOFX játszott, igaz ebből kettő elment azzal, hogy az énekesük elnézést kért majd lement a színpadról, mondván, hogy neki pisilnie kell. Utána persze még visszajött zenekara kíséretében, csak szépen megvárták míg jól kitapsolja-kiordítja magát a végletekig felhergelt közönség. Miután megvolt a ráadás, kiszórták a pengetőket és a dobverőket, a közönség pedig szinte teljesen kicserélődött, következett ugyanis a La Roux szintipop-duó, élén Elly Jackson énekesnővel. Ha esetleg bárkinél magyarázatra szorulna miért is választottam őket a nagyszínpados Calvin Harris helyett, ahol ráadásul még tűzijáték és konfettieső (!) is robbant, akkor elmondom: a La Roux volt az idei Sziget több mint hatszáz fellépője közül az, amely – amellett, hogy világhírű és elismert – a legfrissebb, már kiadott albumanyagot hozta, ráadásul a kevesebb mint egy hónapja megjelent Trouble In Paradise-ról a londoni lemezbemutató koncert után tegnap hallhattuk először (kettő híján) az összes felvételt.
Már a koncert kezdete előtt, az átállás során szembetűnő volt, hogy itt valami nagy dolog készül, a színpad elejét ugyanis teljes hosszában leterítették egy balettszőnyeggel, hogy aztán azt az énekesnő végigcsárdásozhassa. A közel másfél órás koncert pár perc késéssel, a Let Me Down Gently című dallal indult, ennek a vokálsávjára vonult be az öt zenész: az énekesnő Elly mellett még egy dobos, egy basszusgitáros, egy gitáros és egy billentyűs hölgy gondoskodott a tökéletes stúdióhangzásról. A dalok között biciklis kulacsból kortyolgató énekesnő a fotósok szemében is népszerűnek bizonyult, az első három szám közben folyamatosan vakuzó fényképészek csak őt fotózták, a táncoló közönségről szinte csak egy-egy felvétel készült. A már említett, az NME által tízes skálán kilences erősségűre osztályozott nagylemezről a legfontosabb szerzemények a koncerten mind-mind elhangzottak, így a címadó Uptight Downtown mellett a Cruel Sexuality, a Kiss And Not Tell, a Silent Partner, a Sexotheque és a Tropical Chancer is, igaz utóbbinak hangzásába jelentősen belerondított a háromperces tűzijáték nagyszínpadról átszűrődő zaja. Ha az új dalokat nem is, de az első lemez klasszikusait (I'm Not Your Toy, In For The Kill) mindenki ismerte a közönség soraiban, így az utolsóként elhangzó Bulletproof című slágert is, melyet egy erősített basszus sávval toldottak meg a méltó befejezés érdekében a színpadon álló muzsikusok.
Az idei, igen tartalmasra sikeredett Sziget Fesztivál utolsó olyan koncertje volt ez, amit élőben végigkövettem. Utolsónak pedig abszolút megfelelt egy ilyen színes hét után, így a megszokottnál korábban, jövő augusztusig elbúcsúztam a Hajógyári-szigettől.
Korcsog Andor
