Másodszor lépett fel Magyarországon az MGMT, és most, a VOLT Fesztiválon a Petőfi Rádió volt az egyetlen médium, mely a két főtagot, Andrew VanWyngardent és Ben Goldwassert is egyaránt meginterjúvolhatta. Kiderült, hogy a két zenész sokkal rutinosabb beszélgetőpartner, mint hat éve, noha egy kicsit fáradtak voltak, mert előző éjjel végigizgulták a vb legjobb meccsét, a Belgium-USA találkozót.
Petőfi Rádió: A rólatok készült cikkekben többször is lehetett olvasni, hogy nagyon kényelmetlenül éreztétek magatokat, amikor a Grammy díjkiosztó vörös szőnyegén kellett interjúkat adnotok. Hogy álltok a fesztiválinterjúkkal?
Andrew VanWyngarden: A fesztiválinterjúkat, meg úgy általában a szokványos sajtóinterjúkat sokkal könnyebben lehet kezelni, mint azokat, amiket a Grammy vörös szőnyegén adtunk. Valószínűleg az volt az eddigi legextrémebb ilyen élményünk. Most már ügyesebbek vagyunk az interjúzás terén, nem is vesszük őket annyira komolyan.
Ben Goldwasser: Noha az egy zenei esemény volt, mégis úgy tűnt, hogy az ottani interjúknak semmi köze a zenéhez. Többnyire csak a jelmezeinkről kérdeztek.
AVW: Mondjuk, ez nem is csoda, mert a Grammy nem feltétlenül a zenéről szól.
BG: Tudnék ezzel vitatkozni.
PR: Egyszer már jártatok Magyarországon, amikor az első lemezeteket turnéztattátok, 2008-ban. Most a harmadik lemezetekkel vagytok itt. Mennyiben más ez az MGMT a hat évvel ezelőttihez képest, főleg az élő produkció tekintetében?
AVW: Igazából szerintem nincs nagy különbség 2008-hoz képest. Kivéve, hogy most már jobban játsszuk a dalokat, sőt, sokkal jobban, és feszesebben. Még mindig előadunk dalokat az első albumról, meg a második albumról, és ehhez jönnek hozzá az új számok, és jó kis egészet alkotnak így együtt.
BG: Van egy tök jó színpadképünk is, ami elég jól passzol a zenéhez. Persze mi csak arra koncentrálunk, hogy előadjuk a dalokat. Nem sokat mozgunk a színpadon, úgyhogy jó, ha az embereknek van mit nézniük, és segít nekik jobban elmerülni az élményben. Az se baj, ha világosban játszunk, mint itt nálatok, mert az LCD kivetítőnk megbirkózik a napfénnyel.
PR: A második lemezetekre írtatok egy dalt Brian Enóról. Ha írnátok egy dalt az első és a harmadik album produceréről, Dave Fridmannről, mit énekelnétek róla?
AVW: Hahaha, az vicces lenne, ha róla írnánk egy dalt! Valószínűleg a fagyiról énekelnénk benne.
BG: Igen, megszállottja bizonyos kajáknak, úgyhogy vicces lenne azokat megénekelni.
AVW: Vagy egy tonnányi fagyit zabáltunk fel az új lemez készítése során. Lényegében én fagyitúladagolást szenvedtem el. Nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de mégis megtörtént. Dave-nek van egy vattacukor készítő masinája is, a fagyikészlete pedig egészen döbbenetes. Úgy ettük a fagyit, mint az őrültek. Nem lehet őt kordában tartani.
PR: Hogyhogy visszatértetek hozzá a harmadik albumnál?
AVW: Kényelmes Dave-vel dolgozni, ő egyaránt nagyon jó producer, hangmérnök és közreműködő, és remekül tud irányt mutatni. Ehhez a lemezhez rengeteget improvizáltunk, ezekből épültek fel a dalok, és ő már ennek a folyamatnak is része volt. Felvette ezeket, jegyzetelt, és sok ötletet adott a jammelésekhez.
BG: Mi egy olyan zenekar vagyunk, amelyik ilyen hektikus jelleggel áll hozzá a zenéléshez. Szeretjük, ha több dolog zajlik egyszerre. Sok producer valószínűleg azt mondta volna, hogy szabaduljunk meg ezeknek legalább a felétől, de Dave szereti, ha a keverés során minél több apróságot hall a háttérben. Nem nagyon egyszerűsíti le a dolgokat.
PR: Elég korán, már 2010-ben, amikor a Congratulations kijött, megmondtátok, hogy a harmadik lemez címnélküli lesz. Miért voltatok ebben annyira biztosak?
AVW: Valószínűleg ezt akkor csak viccből mondtuk egy interjúban, és aztán úgy maradt. Hasonló volt a helyzet a Congratulations lemezcímmel, ami már szintén megvolt 2008-ban vagy 2009-ben. Úgy tűnik, mi mindig a címmel indítunk. Habár az első lemeznél nem ez volt a helyzet, ugye?
BG: De, valamennyire igen!
AVW: Na ja, végül is... De a negyedik albumunk címét még nem tudjuk. Habár tegnap támadt egy nagyon jó ötletem, de nem árulom el, haha! Lehet, hogy inkább egy projekthez fogom felhasználni.
BG: Szerintem segít, ha viszonylag hamar kitalálod a lemezcímet. Irányt tud szabni a munkádnak. Ugyanez a helyzet, ha csak egy dalról van szó. Ha már tudod a dalcímet, akkor segít abban, hogy hogyan írd meg a számot, és hogy milyen legyen a hangzása.
PR: Az Under The Radar albumról azt írta egy zsurnaliszta, hogy „az új lemez Ben fejének egy Andrew szívének a keresztezése.” Mi erről a véleményetek?
BG: Hahaha! Hát, nem is tudom... Fogalmam sincs, mennyire tudják az emberek, hogy milyen mértékben vannak felosztva nálunk a feladatok. A dalszövegekért majdnem teljes mértékben Andrew felel, de azon túl eléggé egyenlő részben felelünk mindenért. Mindketten egyformán állunk elő dalötletekkel, dallamokkal, hangzásokkal. Nemcsak én szólaltatom meg a billentyűket ezen a lemezen, hanem Andrew is. Szóval elég jól osztozunk a feladatokon, egyenlő mértékben.
PR: Nemrég említettétek egy interjútokban, hogy állítólag David Guetta szívesen dolgozna veletek. Ha egy fesztiválon lépnétek fel, és ő a backstage-ben odamenne hozzátok ezzel az ötletével, akkor udvariasan elutasítanátok, vagy elküldenétek a fenébe?
AVW: Mi szinte extrém módon vagyunk udvarias csávók. Nem hiszem, hogy valaha bárkit is elküldtem volna a fenébe, leszámítva mondjuk a bogarakat. Mondjuk, azokat elég sokszor elzavartam, haha! Persze nem ölöm meg őket, csak felszólítom őket a távozásra. Soha nem találkoztunk Guettával, és hát ki tudja, lehet, hogy tök jó arc.
BG: Mindig furcsa, amikor tudomásunkra jut, hogy egy nagynevű előadó szívesen dolgozna velünk. És mi általában nem nagyon tudjuk, hogyan kell az ilyet csinálni. Nem nagyon vagyunk ilyesmihez szokva, mert eléggé sajátos módon dolgozunk. Ami számunkra egy jól bevált módszer, de idegenül érezném magam egy másik zenész stúdiójában.
AVW: Ezzel az egésszel az a baj, hogy a felkérők mindig énekeseket keresnek. Ben meg én pedig elsősorban nem énekesnek tartjuk magunkat. Mi nem így gondolunk magunkra. Ha valaki velünk szeretne dolgozni, és csak az énekhangunkra kíváncsi, hát, az nem igazán a mi területünk.
BG: Mi elsősorban producereknek tartjuk magunkat, meg persze dalszerzőknek. Amivel mi foglalkozunk, az javarészt a hangokról, a hangzásról szól, és sokkal kevésbé az énekdallamokról.
PR: Ha egy földönkívüli megkérne titeket, hogy mutassátok meg neki azt az MGMT számot, ami titeket a leginkább jellemez, akkor melyik lenne az?
AVW: Először is szeretném hangsúlyozni, hogy remélhetőleg ez egyszer majd megadatik, haha! És ami a választ illeti, hát, nem is tudom... Valószínűleg a Kids lenne az. Mióta nekiálltunk zenélni, ez a dal jellemez minket a legjobban. Szóval én ezt mutatnám meg egy földönkívülinek.
BG: Igen, egyetértek. Kicsit olyan ez a kérdés, mint hogy egy csecsemőnek melyik dalunk tetszene a legjobban, és hát igen, ez egy eléggé felismerhető dal. Fogalmam sincs, hogy az idegenek mennyire követik az emberek zenei kultúráját... Lehet, hogy ismernek mindent, és még azt is tudják, hogy kik hatottak ránk.
AVW: Igazából ez az egész olyan lenne, mint egy teszt, mert hát mi jól tudjuk, hogy az idegenek mindhárom albumunk megírásában segédkeztek. Persze más a kérdés, ha egy olyan fajnak kéne megmutatni, akik még nem hallották a zenénket.
PR: Mi volt az eddigi legnagyobb Spinal Tap pillanatotok?
BG: Nemrég pont mondtam a barátnőmnek, hogy mennyire valósággá válik az a film, ha turnézni indulsz. El is jött ő velünk a turné egy pár állomására, és már érti, miről beszélek. Hihetetlen, hogy milyen jól eltalálta a film ezeket a dolgokat. A backstage-ben mi is átéltünk hasonló dolgokat, kezdve az apró szendvicsektől sok mindenig...
AVW: Legalább fél tucatszor előfordult már, hogy nem találtuk a színpadot. Az egy igazi klasszikus.
Szöveg: Steve-O
